Kiskert, komposztálás

A konyhakert, a kiskert és a komposztálás vezetésével, illetve elkészítésével és mozzanataival....


Kertész tippek:

Amikor beköszöntenek a hideg napok, a növények nyugalomba vonulnak, a vegetáció szünetel. Ebben az időszakban a kertész nagy gonddal kell, hogy figyelje a növények körülményeit. Például a fagyérzékeny növények takarását le kell ellenőrizni, hogy elegendő-e, a nagyon hideg napokban is nyújt-e megfelelő védelmet a gyökér, a törzs, az ágak számára.


  • Az újhagyma C-vitamin tartalmú, bélflóra szabályzó, hogy csak a legfontosabb tulajdonságait említsem. Lehet fogyasztani nyersen, főzve, sütve. Természetesen a nyers fogyasztás a legegészségesebb. Ahhoz, hogy nagyon korán legyen újhagymánk, lehet ősszel is elduggatni, a hagyma kibírja a fagyokat és hamar kihajt!


  • Átültetési tanácsok

Tápanyag nélkül megáll a növények fejlődése. Amikor eljön az átültetés ideje, szaküzletben vegyük meg az adott növény számára a legkedvezőbb virágföldet vagy ültetőközeg-keveréket. Nagyobb, nehezen mozdítható növények talajjavításához is segítség lehet néhány itt olvasott tanács.



  • A gyep között megjelenő gyomnövények legbiztosabb irtási módszere, ha erre a célra gyártott kiszúróval végigmegyünk és a gyökér alá vágva kiszedjük a hívatlan vendégeket. Gyérül a számuk akkor is, ha folyamatosan fűnyírózzuk, de több türelem kell és nem biztos, hogy a mag elszórása előtt sikerült levágni a gyom virágszárát.




  • A kertek egyik legkellemetlenebb gyomnövényét, a tarackot az őszi ásáskor egykönnyen kiírhatjuk. A talaj átforgatásával egyszerre kiszedjük a tarack gyökereit, a legapróbb darabokat is, és feltétlenül égessük el vagy vigyük messzi a veteményes kerttől. Sose hagyjuk egy kupacban, mert a gyökérdarabok nagyon könnyen újjáélednek.




  • Az elszáradt növényi szárakat vágjuk le, így könnyebben előbújnak a friss hajtások.


A tuják, ciprusok telepítése élő telekhatárolóként nem nehéz feladat, csupán a talaj trágyázását, az ültető gödör mélységének kialakítását, alapos iszapolást kell körültekintően elvégezni.

  •  Főleg dísznövényként ismert aranyalma - Malus spectabilis - termése nemcsak érdekessége kertünknek, de finom kompót készíthető belőle. A megtisztított gyümölcs szárát 1 cm-re levágjuk, majd citrommal ízesített cukorszirupban 25-30 percig gőzöljük az üvegben. A fanyarkás befőtt jól illik sült húsok mellé
 



  • A száraz levegőjű lakásokban télen gyakran a legjobb igyekezet mellett is elkezd a levelek vége száradni. Ezen éles ollóval segíthetünk, finoman, de határozott vágással távolítsuk el a száraz részt, majd gondoskodjunk a páratartalom emeléséről.





  • Vadszőlőnket feltétlenül igyekezzünk tavasszal kordában tartani, vágjuk vissza úgy, hogy az új futása se takarjon többet, mint amit eredetileg terveztünk. Elég agresszív növény ahhoz, hogy a visszametszéstől nem „sértődik" meg, így nem érdemes sajnálni. Lehet nyáron is gyéríteni, ha mégis túlfutna, bátran visszavághatjuk.  



  •  Portalanítás „testre szabottan"


Kisebb cserepeseket fejjel lefelé langyos vízbe merítve is megtisztíthatunk a portól, egyben fel is frissítjük őket.





  •  Néhány növény, amelyek bírják a tűző napot, ezeket keverni is lehet, így látványosabb a végeredmény. Pl.: záporvirág, dália, rézvirág, körömvirág, afrikai aranyvirág, tátika, petúnia, bojtocska, Kleopátra tűje...


  • Ha valamiért idegesek vagyunk, készítsünk egy bögre kamillateát, elfogyasztása után azonnal megnyugszunk.
 
  • Fontos szabály, hogy a jobb kondícióban lévő almás jobban ellenáll a gombabetegségeknek is. A bőrszövetet különösen káliummal (K), még a sejtfalakat kalciummal (Ca) tudjuk erősíteni.
  
  •  Házi kertek kedvelt gyümölcse a birsalma és a birskörte. A gyümölcsöt a szőlő szüretelése idején vagyis október első felében érdemes leszedni. A molyhos külsejű gyümölcs héjáról a védőréteget ne töröljük le, ez segíti a termés hosszabb eltarthatóságát, ami hűvös kamrában, fűtetlen szobában a legideálisabb. Ne tartsuk együtt más gyümölccsel, mert azok átveszik a birs markáns illatát.
  



  • Ha az őszi gyökérzöldség betakarításkor úgy tapasztaljuk, hogy a termény nagyon elágazódó, akkor a következőkben érdemes korai fajtákkal, illetve rövid tenyészidejűvel próbálkozni mind a sárgarépából, mind a petrezselyemből. Ha évről-évre sikertelen a sárgarépa és a petrezselyem termésünk, akkor vessünk inkább pasztinákot, amely mindkettőt pótolja.
 
  •  A gyep mulcsot használhatjuk még zöldségágyásokban, a sorok közti takarást ezzel végezhetjük. Így védjük a földet a kiszáradástól és a tápanyag talajba juttatását is segíti ez a művelet. 



  •  A nyári hónapokban a lehullott gyümölcsöt szedjük össze a fák alól.


  •  Ha Ön csak zöld készítményeket használ, akkor azzal elősegíti a hasznos szervezetek felszaporodását, melyek segítenek legyőzni a kártevőket és kórokozókat. Ilyen pl. a katicabogár, fürkészdarazsak vagy az énekes madarak.


  •  A zöldségfélék vetési ideje a nyári vetések hosszabb időszakon keresztül történhetnek. Ekkor általában a másodvetemények, áttelelő vagy évelő növények magjait vetjük. Ide tartoznak pl. a másodterményű káposztafélék, a cékla, a késői burgonya és csemegekukorica, valamint az áttelelő saláta és a téli sarjadékhagyma is.


  •  Tudta, hogy a talajban lévő baktériumok a testömegük 100 - 1 000 szeresét is képesek lebontani egy nap alatt? így az elhalt szerves anyagok pár nap alatt eltünnek és átalakulnak.


  •  Gyep - Felülvetés:

Üres foltokat érdemes hamar felülkezelni, különben a gyomok veszik át a szerepet. A talajoknak óriási az elfekvő gyomkészlete. A gyommagvak képesek akár évekig is várni a megfelelő „pillanatra", hogy kicsirázzanak.


  •  A gyümölcsösben meleg időben (20 fok felett), ha a levelet tartósan nedvesség borítja, akkor akár 5-6 naponta is védekezni kell. Ez érvényes a rügypattanás és sziromhullás közötti időszakra. Ekkor javasolt felszívódó készítmények alkalmazása.
 
  •  Aki szeret savanyúságot elrakni, annak ajánlom, hogy az apróbb répákat blansírozva rakja a többi zöldség közé, kellemes színfoltja és íz különlegessége egy vegyes savanyúságnak.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 8
Heti: 48
Havi: 507
Össz.: 217 774

Látogatottság növelés
Oldal: Kertész tippek
Kiskert, komposztálás - © 2008 - 2024 - kerteszeteshobby.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »