Kiskert, komposztálás

A konyhakert, a kiskert és a komposztálás vezetésével, illetve elkészítésével és mozzanataival....


Parlagfű veszély!

parlagfu_veszely1.jpg

A parlagfű elterjedését nagyban befolyásolja az időjárás csapadékossága, így az utóbbi hetek kiadós esőzései hatására érdemes már most a megelőzésben gondolkozni. A parlagfű április elejétől csírázik és növekszik, gyakorlatilag akkor a legsérülékenyebb, amikor elkezd a virágtengely kialakulni, amely általában június végén van. Éppen ezért érdemes már júniusban figyelni a zöldterületeinket, és a parlagfű kezdeményeket, amelyek még nem növesztettek oldalhajtásokat, még ilyenkor lekaszálni. A megelőzésre való odafigyelést indokolja az is, hogy idén is komoly ellenőrzésekre lehet számítani.

Belterületen júliustól a jegyző, illetve a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságok szakemberei, külterületen pedig a Földhivatal munkatársai vizsgálódnak majd. A bírság 15 ezer forinttól kezdődik, mértéke azonban jelentősen függ a parlagfűvel borított terület nagyságától, és akár 5 millió forint is lehet. Juhászné Halász Judit, a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület elnöke egyik interjújában elmondta, hogy a tavalyi évben több, mint 700 ezer hektár fertőzött területet derítettek fel Magyarországon, és több millió forintra bírságolták a hanyag tulajdonosokat. Ennek ellenére a szakemberek úgy tartják, a jelenlegi bírságok nem kellően elrettentő nagyságúak.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 9
Heti: 14
Havi: 473
Össz.: 217 740

Látogatottság növelés
Oldal: [Nyár] Parlagfű veszély
Kiskert, komposztálás - © 2008 - 2024 - kerteszeteshobby.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »